Fekete szemek sírva nevetnek

Ajánló

Gondolt már Ön arra, hogy milyen lehet kisebbségben élni?

Hogy milyen megalázó, ha valakit a társadalom többségi tagjai kiközösítenek?

Ha még nem gondolkodott el ezen a társadalmi problémán,
akkor Önnek okvetlenül el kell olvasnia ezt a regényt.

Egy jó tanács: papírzsebkendő legyen a közelben!

Miről szól?

Mottó: Míg egy ujjal mutatsz valakire, több ujjad is magad felé mutat.

Mirella gyönyörű roma lány, akinek egy jólelkű pap segítségével sikerül kiemelkednie a nyomorból. Élete azonban nem lesz mindig felhőtlenül boldog. Övéi eltávolodnak tőle és a cigányokkal szemben fenntartással élő, többségi társadalom sem szívesen fogadja be őt soraiba. Sokáig az igaz szerelem is elkerüli. A kéjsóvár férfiaknak csak a testére van szükségük. Reménytelenségében csodálatos célt tűz ki maga elé, de a cigányság integrálódását segítő missziója során számtalan akadállyal találja szemben magát. Sikerül-e vagy kudarcot vall nemes igyekezete? Megértik-e a kisebbségben élők, hogy sorsuk irányítását a saját kezükbe kell venniük? Támogatja-e a többség a lány önként vállalt küldetését? Rátalál-e végül, álmai hercegére? Ezekre próbál fényt deríteni a regény.

Olvasson bele

A lány odaül a számítógéphez és betölti a szövegszerkesztő programot. Rövid gondolkodás után írni kezd.

Kedves Naplóm!
Régi vágyam a mai naptól valóra váltom. Leírom mindazt, amit eddigi életemből a legfontosabbnak gondolok. Nem írói babérokra törekszem, célom csupán az, hogy ha lesznek gyermekeim, okulhassanak belőle.

Nevem: Lakatos Mirella
Születtem: 1978. Január 1-jén Hajdúbagoson
Anyám neve: Oláh Ibolya
Apám neve: Lakatos Menyhért
Családi állapotom: hajadon
Származásom: cigány

Ha visszagondolok a gyermekkoromra, az első, ami eszembe jut, az a nap, amikor anyával elhagytuk addigi otthonunkat.

1. A szökés
Kicsi vagyok, és nagyon félek. Anyámék ágya mögött lapulok. Apám részeg és hangosan szitkozódva anyámra támad. Dulakodnak. Segítenem kellene anyámnak, de mit tehetek én? Gyenge vagyok hozzá. Végre csapódik az ajtó és anyám sírása is halkul. Előmerészkedek. Anyám az asztalra borulva csendesen sírdogál. Hozzábújok. Megnyugtat az ölelése.
– Kicsikém – mondja halkan. – Ne félj. Most már nem lesz semmi baj… Elmegyünk – teszi hozzá később. – Itt hagyjuk ezt a helyet.
Nem értem. Hová megyünk? Amióta az eszemet tudom, mindig itt éltünk. Itt vannak a játszótársaim és a rokonaim. A nagymamám és a nagynénéim. Asszonyok, akiktől eddig csak szeretetet kaptam. Mi lesz velünk?
Anyám összeszed néhány ruhaneműt és lepedőből batyut formál. Csendben nézem, amint tesz-vesz. Magamhoz veszem kedvenc rongybabámat, amit Pólika nénémtől kaptam karácsonykor. Anyám a batyuval a kezében utoljára körülnéz a szobában, azután megfogja a kezem. Nyirkos a tenyere. Kiles az ajtón, majd maga után húz.
– Csitt – súgja és megértem, hogy nem szabad beszélnem.
Elhagyjuk a házat és csendben átvágunk a falun. Gyalogolunk az országúton. Késő van, nem jár erre most senki. Szemerkél az eső. Fázom. Anyám leveszi a mellényét és belebújtat. A mellény finom meleg és jó anya-szagú. Egyre sűrűbben kell megállnunk, hogy anyám a hátára kötött batyuval kifújja magát. Sokáig tart az út. Hová megyünk?
Vonatállomás. A váróban senki sincs. A vasutas morózusan nyitja ki az ablakot, amikor anyám megzörgeti.
– Mit akarsz? – kérdi fáradtan.
– Mikor jön a következő vonat? – hallom anyám hangját.
– Merre?
– Mindegy.
A tisztviselő úgy néz anyámra, mint egy csodabogárra.
– Egy óra múlva – válaszolja.
– Kérek két jegyet – szól anyám és alsószoknyája ráncaiból zsebkendőbe kötött pénzt vesz elő.
– Meddig?
– Ameddig a pénzem elég – mutatja anyám minden vagyonát.
A férfi letép két jegyet és átadja. Nézem az arcát. Nincs együttérzés benne. Becsapja az ablakot, és behúzza a függönyt. Leülünk a váróteremben. Anyám kiegyenesedik, megmozgatja fáradt izmait. Megigazítja fején a kasmír kendőt. Valahonnan egy szelet kenyeret vesz elő. Most veszem észre, hogy éhes is vagyok. Meg a cipőm is szorít. Megnőtt a lábam ezen a nyáron. Észre sem vettem, mert mindig mezítláb jártam.
A vonat befut az állomásra. Felszálláskor én megyek előre, majd anyám feldobja a batyut a peronra és utánam kapaszkodik. A kupéban csak egy ember ül. Bóbiskol. Mikor benyitunk, egy pillanatra felnyitja a szemét, majd tovább alszik. Leülünk. Anyám átkarolja a vállam. Kinézek az ablakon, de a sötétben semmit sem látok. A vonat ringat. Jólesik. Ledőlök anyám ölébe és álomba merülök, de a monoton zakatolás tovább lüktet a fülemben. Anyám ébresztése váratlanul ér.
– Gyere – mondja – leszállunk.
Álmosan dörgölöm a szemem és visszabújok a szoros cipőbe. Anyám nyögve emeli fel a nehéz batyut. Nehézkesen lekászálódik a vonatról, aztán két kézzel felnyúl értem. Megérkeztünk. De hol vagyunk? Lassan pirkad. Gyalogolunk. A falu ébredezik. Malacok visítása hallatszik és kutyaugatás kísér utunkon. A kakasok kukorékolva jelzik, hogy új nap virradt. Elérkezünk a cigánysorra. Anyám megáll. Eltökéltséget látok az arcán. Mit akarhat? Leteszi a hátáról a batyut egy kőre.
– Maradj itt – súgja a fülembe. – Mindjárt jövök.
Várakozom. Vigyázom a csomagunkat, és magamhoz szorítom a babámat. Alma a neve. Nagy sokára anyám egy öregasszonnyal jön ki a házból. Az asszony haja őszülő, arca napbarnított és nagyon ráncos. A papucsa csattog, ahogy lép. Hozzám jön és lehajolva az arcomba néz. Nem jó a lehelete. Apának ilyen, bagózás után. Kicsit félek tőle.
– Hogy hívnak? – kérdi.
– Mirella vagyok – mondom. – Lakatos Mirella.
– Szép neved van. Hány éves vagy?
A kezemen mutatom, hogy öt.
Megfordul és anyámra fordítja a figyelmét.
– Ez az egy pulyád van? – kérdezi.
– Igen.
Az asszony hallgat. Ráncolja a homlokát.
– Szorítunk nektek helyet – mondja rövid szünet után. – Szólítsatok Veronnak. Itt mindenki így hív engem.
Anyám hálás. Megköszöni a jóságát. Már én sem félek tőle annyira. Az asszony elindul az udvar felé. Anyám és én követjük. Egy düledező viskóhoz vezet minket.
– Ez lenne az – mondja. – Itt meghúzódhattok.
Bemegyünk. Dohos szagot érzek, de ez nem újdonság számomra. Bent hideg van. Az egyik sarokban roskatag ágy áll. A rajta fekvő macska megriadva ugrik le róla. Két szék és egy asztal is van a házban. Ütött-kopott, de használható. Az ajtó felőli oldalon egy sparhert foglal helyet. Régen használhatták, mert pókhálók szőtték be. A csövét az ablak mellett a falon vezették ki. Anyám leteszi batyuját az ágyra és körülnéz.
– Itt fogunk élni – mondja rám nézve. – Meglátod, jól megleszünk itt.

Mirella abbahagyja az írást. Feláll és végez néhány karmozdulatot, hogy izmaiba új erőt pumpáljon. – Késő van – mondja maga elé. – Tizenegy múlt. Megyek, gyorsan lefürdök. Reggel munkába kell mennem.
Zuhanyozás közben arra gondol, hogy milyen szerencsés, mert talált értelmes munkát. Nem volt könnyű megszereznie. Számtalan helyre elküldte az önéletrajzát. Még csak vissza sem hívták. Lakatos. A név magáért beszélt. Hiába volt mellette a diploma és a nyelvvizsga bizonyítvány.
Amíg állást keresett, addig is dolgozott. A bevásárlóközpontokban mindig van felvétel. Leggyakrabban árufeltöltő helyet kínálnak éjszakai műszakban. Elvállalta, hogy fenntartsa magát.
Egy napon aztán megtörtént a csoda. Egy magyar érdekeltségű amerikai cég humánpolitikai igazgatója interjúra hívta be, és alkalmasnak találta a meghirdetett állás betöltésére. Tisztességes bért is kapott, amiből rendszeresen félre tudott tenni. A szűkös albérleti szobát mostanra sikerült egy bérelt lakásra cserélnie.
Otthona kicsi, de hangulatos. Az apró konyha és a még apróbb fürdőszoba mellett van benne nappali és hálószoba is. A nappali több funkciós. Étkező és dolgozószoba is egyben. Az egyik oldalon kicsi fehér étkező asztal és két szék, a sarokban a számítógép nyert elhelyezést. A berendezés ízléses, és minden sallangtól mentes. A nappaliban a zöld plüss ülőgarnitúra felett egy kinagyított kép kapott helyet, amelyről egy fáradt arcú asszony és egy göndör hajú kislány mosolyog le a lakásba érkezőre. Alatta egy pap arcképe. Középkorú. Halántékán már őszül a haja. Tekintete jóságos és megnyugtató. Szemben a könyvszekrények között a televízió. A polcokon a könyvek katonás rendben sorakoznak. A fotelekben óarany színű, kicsi díszpárnák. A dohányzóasztalon egy zöld színű üvegtál. Az ablakon szolid mintázatú függöny. Rend és tisztaság mindenütt.
Mirella visszaérkezik a fürdőszobából. Hullámos haja a vállára omlik. Fehér hálóinge éles kontrasztja fekete hajának. Kikapcsolja a számítógépet, majd a hálószobába menve beállítja a telefonját ébresztésre. A szoba picurka, de csupa melegség. A padlón fehér subaszőnyeg, az ágy felett az egész falat betölti egy őszi, erdei kép. A fák között betörő napsugarak meleg érzetet keltenek. A dupla ágynak csak a jobb oldala van megvetve. A baloldali éjjeliszekrényen üresen áll egy képkeret. Nincs benne fénykép. Szinkronban van a félig vetett ággyal. Várakozik. Valakire vár.

Hol kapható

A könyv magánkiadású, csak a szerzőtől előrendelhető!
Ára megfelelő számú igény esetén 5000 Ft.

Kapcsolat:
kereva46@freemail.hu
evacrucifer@gmail.com

FIGYELEM! Készlet hiányában JELENLEG nem rendelhető!