A kivándorlás lélekformáló ereje

Ajánló

Belegondolt már abba, hogy milyen lenne, ha végleg távol élne a szülőhazájától?

Bele tudja képzelni magát egy ilyen helyzetbe? Ha nem, akkor önnek okvetlenül el kell olvasnia ezt a regényt.

Miről szól?

Marcell és Richárd – bár nagyon eltérő karakterű huszonéves fiatalok – gyermekkoruk óta mégis elválaszthatatlanul jó barátok. Reménytelennek látszó jövőképük arra készteti őket, hogy végleg elhagyják szülőföldjüket, itt hagyjanak mindent és mindenkit, ami korábban fontos volt számukra. Vajon megtalálják-e a helyüket új „hazájuk” -ban és vajon hogyan élik meg a gyökereiktől elszakadást?

Olvasson bele

Tombol a nyár.
A település utcái teljesen kihaltak.
A lakosok visszavonultak a házaikba.
Az állatok is az árnyékba húzódtak a meleg elől.
Az aratás viszont nem várhat.
A határban ezért hajnal óta folyik a munka.
A búzatáblában két gép dolgozik.
Porfelhő veszi körül őket.
Csíkot hagynak maguk után.
Szalmabálákat löknek ki magukból.
Az aratók megállás nélkül dolgoznak.
A déli órához közeledve, mikor a hőmérő higanyszála jócskán harminc fok fölé kúszik, az aratógépek kabinja forró katlanná válik.
–Ideje megebédelni – kiabálja túl a gép zaját az egyik kezelő, mire a társa bólint és leállítja ricsajos masináját.
Az aratók helyi fiatalok és régóta jó barátok.
Egészen az érettségiig egy osztályba jártak.
Sülve-főve együtt voltak mindig…
De nagyon különböző karakterek.
Külsőleg és belsőleg egyaránt.
Richárd erős testalkatú, de kissé zömök. Vörös hajával, és vöröses borostájával igencsak feltűnő jelenség. Nagy szövegláda. Olyan minden lében kanál típus. Buknak is rá a lányok, amit természetesnek vesz és persze eszébe sem jut ellenállni közeledésüknek.
Nála csak a barátja kedveltebb a lányok körében. Marcell magasabb, de izmai neki is kidolgozottak. Fekete haja a homlokába göndörödik, kék szemei a keretes szemüveg mögött zavarba ejtőek, de pajtásával ellentétben soha nem él vissza hódító megjelenésével.
Kettőjük közül Marcell a mindent alaposan megfontolók táborába tartozik, visszafogott, erős egyéniség, ezzel szemben Richárd harsány és erőszakos, minden turpisságra fogékony alkat.
– A rosseb egye meg ezt a kurva meleget – kászálódik le a gépről morgolódva, ami nem szokatlan tőle. – Nem bírtam már tovább azt a poklot.
–Hát szó, ami szó – helyesel a társa – jól befűtöttek odafent. Kajáljunk meg. Úgyis várnunk kell a traktorra, mert tele van a tartályunk.
Az egyetlen igazán árnyat adó fa alatt már valamivel elfogadhatóbbak az ember számára a hőmérsékleti viszonyok. Huszonéves fiatalokról lévén szó, a magukkal hozott kaja halmaz úgy tűnik el, mintha soha ott sem lett volna.
–Ez nem igazság – pufog tovább evés után Richárd, miközben összeszedi az étkezés maradványait – hogy az embernek itt kelljen robotolnia. Ebben a rohadt kánikulában. Bagóért. Míg vannak, akik…
–Ricsi! – állítja le a barátja – Ne kezdd már megint!
–Nem kezdem, te hülye, hanem folytatom. Ha nem vetted volna észre az érettségi óta már három év telt el. És nem történt semmi. Még mindig itt rohadunk ebben a porfészekben.
–Ez az otthonunk.
–Ja. De ki a francnak kell ez? Nincs itt semmi. Még becsületes munka sincs ezen a…
–Hagyd már abba – állítja le a panaszáradatot Marcell. – Igazán nincs okunk siránkozni. Van rendes, biztos állásunk. Ezt az idénymunkát meg magunk vállaltuk. Plusz pénzért. Nem volt kötelező.
–Jó. Ez most nem rossz. De mennyire biztos az a „biztos” munkahely? Ma már könnyen megválnak az embertől, ha van olyan, aki épp arra a helyre ácsingózik. Aztán míg lesz másik állás, jön a közmunka. Nem gondolom, hogy erre születtem volna. Mondd, hogy nincs igazam!
–Igazad van.
–Még jó, hogy legalább ezt elismered.
–Oké. Elismertem. És akkor most boldog vagy?
–Boldog? Te tényleg ilyen idióta vagy? Hol van az én legjobb barátom, akivel naphosszat böngésztük a térképeket és arról álmodoztunk, hogy egyszer majd bejárjuk a földet? Hol van, akivel később éjszakákon át szörföztünk a NET-en, és ámuldoztunk, hogy milyen csodákkal van tele a világ? Hová tűnt az a srác, aki azt mondta nekem, hogy meg fogja csinálni a szerencséjét akkor is, ha nagyon messzire kell mennie miatta? Elfelejtetted már azokat a virtuális bolyongásokat, amiket együtt éltünk át?
–Nem felejtettem el.
–Na ugye.
–De mit számít ez már?
–Sokat. Mert reményt ébreszt bennem.
–Reményt?
–Igen. Reményt. Nézd! Itt kellene hagyni ezt az egész kócerájt. És Istenemre én itt is hagyom. A közmunka rémével együtt.
–Mégis hogyan gondolod?
–Mondjuk, megpróbálhatnám a fővárosban. Budapesten.
–Semmivel sem lennél előrébb.
–Te hülye vagy.
–Nem vagyok hülye. Ha felmennél, jó esetben ugyanilyen állást kapnál, mint a mostani. Az igazán nagy cégek, ahol fejlődni is lehet, már dugig vannak. Aztán meg… Kiszámoltam. Elvinné a pénzed nagy részét a lakhatás, meg az önellátás. Egy dolog lenne más, mint itt. Több a szórakozási lehetőség… Ami persze megint csak pénzbe kerül.
–Akkor ott a külföld.
–Külföld? Majd pont miránk várnak ott.
–Nagyon értesz hozzá – morgolódik Ricsi – hogy letörd az ember lelkesedését… De nem. Akkor sem teszek le róla. Jó szakmám van.
–Ezt aláírom.
–Na ugye! Ma az informatikusoké a világ. Elég jól megy az angol is. Ráfekszem egy kicsit…
–Tedd azt. Majd küldj levelet.
–Útálom, amikor ilyen vagy.
–Miért? Mit vártál?
–Azt vártam, hogy használod egy kicsit az eszed. Öreg! Az informatika a kulcsszó. A lehetőségek legje. Figyu! Te még nálam is jobb vagy a szakmában. A nyelvet pedig magasabb szinten műveled, mint én. Velem kéne jönnöd. Ahogy elterveztük akkor régen.
–Gyermekkori álmok…
–Nem álom. Megvalósítható. Megosztoznánk a lakhatáson. Segítenénk egymást… Ahogy mindig is tettük. Az lenne az igazi. Na, mit szólsz?
–Azt szólom, hogy vége az álmodozásnak. Kiürítették mindkét tartályt, így folytathatjuk a munkát. Szeretnék minél előbb végezni, mert még a keresztanyámhoz is be kell ugranom, hogy megbütyköljem a vízcsapját.
–Szörnyen unalmas vagy.
–Sajnálom. Velem kell beérned.
–Oké. De egy kérdést azért feltehetek?
–Nyomjad!
–De őszinte választ várok.
–Mikor hazudtam én neked?
–Remélem, hogy soha.
–Csak reméled?
–Jól van. Módosítok. Tudom… Akkor mondom. Ne akard nekem bebeszélni, hogy egy ilyen megoldás neked még soha nem jutott eszedbe.
–Ez nem kérdés, hanem kijelentő mondat.
–Nagyon vicces. Szóval… Neked még soha nem jutott eszedbe ez a megoldás? Így már jó?
–Tökéletes.
–És mi a válasz?
–Az, hogy eszembe jutott, de egyelőre nem akarok foglalkozni vele.
–Mit hallok? Egyelőre? Vagyis nem vetted le a napirendről végleg? Haver! Most feldobtad a napomat. Annyira, hogy szárnyalni tudnék.
–Akkor, ha kiszárnyaltad magad, szállj le a földre és folytassuk a melót. Húzzunk bele.

Hol kapható

A könyv magánkiadású, csak a szerzőtől előrendelhető!
Ára megfelelő számú igény esetén 5000 Ft.

Kapcsolat

kereva46@freemail.hu
evacrucifer@gmail.com